Cherubion Kiadó

Adikas!
A jégmezők harcosa megvan neked? Mert ha nem, és igényt tartanál rá, akkor esetleg nyélbe üthetünk egy üzletet (ismét). Olcsóér megszámítom.

Utoljára szerkesztette Zoltar (2009-09-11 14:35:46)

Oké!

Victor Mannas: A hit nevében (Kritika, vagy talán inkább Gondolatok a művel kapcsolatban)

Nemrégigen kaptam egy dedikált példányt a Hit nevében c. játékkönyvből, és mivel így esett (illetve mert természetesen végig is játszottam), úgy gondoltam írok róla egy hosszabb „kivesézést”. Íme:

Kezdeném azzal, hogy bár én évekkel ezelőtt is olvastam a könyvet (vagy lehet, hogy csak belenézegettem, bevallom már nem tudom), de mivel ez rég volt, illetve közben át is lett írva, így szinte teljesen az újdonság erejével hatott rám. Mai fejjel mindenesetre komolyabb hibákat is találtam benne, mint amiket régebben megemlítettem (?), tehát előre szólok, ez a „kritika” nem csak pozitívumokat fog tartalmazni.

De haladjunk szépen sorban.

A borító tényleg nagyon „dizájnos”, bár valóban nincs igazán köze a történethez (ahogy az a korábbi kritikákban is olvasható volt). Az alaphangulatot mindenesetre teljesen megadja. A keret tényleg jobb a régieknél, kár, hogy ez a fajta alig pár könyvet ért meg. Egy dolog volt csak a „külcsínnel” kapcsolatban, ami annyira nem tetszett, vagy legalábbis amit furcsállottam: a „Harcos Képzelet” sorozatmegjelölés alig látszik ott jobb oldalt, igazából nekem elsőre fel se tűnt. Úgy gondolom jobb lett volna vagy máshová tenni (a pergamen alá is elfért volna, a kard fölött részbe), vagy másképp megoldani, nem ilyen apró és ráadásul vékony, fehér betűkkel. Bár tulajdonképpen ennek nincs igazán jelentősége, szóval csak úgy mondom.

Rátérve magára a könyvre, az első, ami feltűnt, azok az apró változtatások, amiket Viktor a szabályrendszeren eszközölt. Ezek között volt olyan, ami tetszett (több életerő, aminek nagyon itt is volt már az ideje: régebben köztudottan sokszor gond volt a túl kevés ÉP), és akadt olyan, ami annyira nem jött be (a harcnál leírt „ha egyest dobsz, akkor az ellenfél kimarad a körből-dolog” – egyfelől egy élőhalottnál –főleg ilyenek vannak a könyvben- nem túl életszerű az említett magyarázat, mármint, hogy például „lefoglalja a seb”, másfelől pedig néha túlzottan is megkönnyíti a dolgot + az sem életszerű, hogy nálunk ilyen nem fordulhat elő). Továbbhaladva: az új varázslatok nagyon jók. Rendkívül ötletesek, jól használhatóak, változatosak (főleg a korábbiakhoz képest), és az is nagyon bejött, ahogy le vannak írva, szuperek ezek a kis kiegészítések, hogy kik használták korábban, meg milyen célra, no és persze az egy soros idézőjeles mondatok a varázslatok neve mellett is jól eltaláltak, tovább fokozzák ezt a papos-vallásos „feelinget”. És persze alapból kétszer annyi varázslat van, mint a sima HK-ban, elvégre itt a védekező mágiák is normálisan használhatóak, nem csak a támadó varázslatok semlegesítésére szolgálnak – ez se rossz éppenséggel, sőt. Tetszett az is, hogy itt végre nem az van, hogy varázsolok hármat, és már ki is fogytam a varázspontból (még akkor is, ha varázsló-karakterrel indultam, ami szintén nem túl „életszerű”, ráadásul kellemetlen is, mert utána csak bottal-tőrrel lehetett eddig tovább harcolni). Szóval itt varázslóként, akarom mondani papként, tényleg jó sokat lehet lődözni, akár még komolyabb varázslatokat is, amit szintén pozitívumként fogtam fel.

A háttért majd a sztorival és az eseményekkel együtt értékelem, de előtte néhány szó a képekről. Őszintén szólva nem igazán tetszettek, legalábbis Szendreitől többet vártam, a korábbi rajzai jóval kidolgozottabbak, hangulatosabbak (pl. a Küzdelem-sorozatban lévők), ezeket kissé semmilyenek éreztem (például: 244; 11. Talán a démonos-szörnyes képek a legjobbak, bár a koporsóból kibújó démon tényleg nagyobb, mint maga a koporsó ). Még annyit, hogy úgy gondolom, kicsit túl lett hangsúlyozva a főszereplő: a 10 egész oldalas képből hat darabon is ő látható ilyen vagy olyan helyzetben. Ezt se érzem túl jónak, a főszereplőt (vagyis a játékost, az olvasót) egyébként sem szerencsés lerajzolni, talán nem kell magyarázni, miért.

Rátérve a lényegre: a sztori tetszetős, a HK többi darabjához képest szokatlanul „nagy ívű”, változatos, sok minden történik, sok helyszínen (bár a csavarok valóban kissé kiszámíthatóak a túl sok és feltűnő utalás miatt), a szerelmi szál is meglepő, már csak azért is, mert máshol nem nagyon találkozhattunk hasonlóval… Viszont összességében véve én több helyen is kidolgozatlannak találtam a történetet, az eseményeket, és ez volt az egyik fő problémám a könyvvel. Bizonyos dolgok nincsenek kellően kifejtve: például a lánnyal való kapcsolat egyáltalán nincs, az első rövid találkozás után már rögtön szerelmesek vagyunk egymásba, a lány pedig például annyira ragaszkodik hozzánk (illetve a főszereplőhöz), hogy elsírja magát, amikor pár perc után a fsz. verekedni megy valakivel stb. A vérmedvére is ugyanez vonatkozik: találkozunk vele, és utána már rögtön barátunknak van írva, illetve a szöveg szerint nagyon ragaszkodunk is hozzá stb. Ez a viszonylagos „kidolgozatlanság” bizonyos helyszínekre is áll: az erdőből például alig néhány lapozás után ki lehet keveredni, szinte azonnal rálelünk a dimenziókapura (ami nem túl életszerű, és ebből egyébként is tényleg többet is ki lehetett volna hozni, hiszen a „minden lapozás után sebződünk”, jó ötlet!), vagy a „démon” rejtekhelye is ilyen, a „katakombák”, ahol a bejárat után mindössze három folyosó közül kell választani, és így is, úgy is rögtön elérkezünk a „szörnyhöz”, úgy, hogy lényegében semmi nem történik velünk (tudom, ez nem teljesen „katakomba”, de így is furcsa lehet). Továbbá, én az elejét, a pappá válást is kicsit jobban kidolgoztam volna, mert így csak egy kis leírás van az első 15-20 évről, meg néhány próba, és már fel is szentelnek. Erre a részre nyugodtan rá lehetett volna szánni olyan 40-50 pontot, picit jobban kifejteni a dolgokat (hogy átérezhetőbbé váljanak a Yhennon szigetén töltött évek, a tanulás, majd később a próbák), és a karaktereket is be lehetett volna mutatni kicsit jobban, a társakat, próbamestereket, akik így csak említés szintjén vannak jelen jóformán, pedig lett volna bennük „potenciál” Természetesen ezekhez plusz pontokra lett volna szükség, de elég sok helyen meg lehetett volna spórolni fejezeteket, és azokat ilyesmikre fordítani. Erről még később írok.

Összesítve: úgy gondolom vannak dolgok, amik túl gyorsan történnek, vannak dolgok, amiken túl gyorsan átjutunk, ezen kívül, viszonylag sok helyről hiányoznak a leírások is, ami szintén megnehezíti az események átélését (legalábbis nekem voltak ilyen problémáim itt-ott). Természetesen nem irodalmi szintű leírásokra gondolok, hiszen ilyenek nem is szoktak lenni a játékkönyvekben (nagyon nehézkessé, unalmassá tennének a könyvet egyébként is), de egy minimális hangulatfokozó „ismertetés” a környezetről elengedhetetlen, mert e nélkül  könnyen „üressé” válik egy könyv. Nagy-nagy közhely, de meg kell találni az arany középutat. (Ebből a szempontból is ajánlom egyébként azt a bizonyos Fenevad nyomábant, ott ezt –is- zseniálisan megoldotta Kornya Zsolt. Éppen annyi leírás van, amennyi kell, és ami még nem teszi vontatottá a sztorit. Meg úgy az egész stílusa rendkívül jól eltalált.) Ráadásul itt, a Hit nevében-nél ez a viszonylagos „leírás-nélküliség” egyéb problémákkal is jár: például az egyik résznél van pár sor, hogy egy teremben megtaláljuk a mágia forrását”, egy láncot: de arról, hogy hol van ez a lánc, egy emelvényen, egy szobron, vagy csak a földön, semmi információ nincs (meg a teremről se), ami megakaszthatja az olvasót, mert egyszerűen nem tudja kellőképpen maga elé képzelni az adott szituációt. Ugyanígy, viszonylag sokszor fordul elő olyan, hogy megyünk valahol (például a családi birtokon), és nem derül ki, hogy pontosan hol, mert a környezetről semmi leírás nincs, csak annyi, hogy egy úton vagyunk: de hogy egy erdőben, egy sík területen vagy dombok között éppen, az nincs leírva. Természetesen nem minden jelentre vonatkozik ez, de tényleg akadnak a könyvben hasonló részek.

A másik fő problémám, hogy a Hit nevében nagyon linerális lett. Lényegében egyetlen fő útvonalon kell kötelezően végigmenni, ami ugyan nem annyira ritka a játékkönyvek között, de itt szinte egyáltalán nem lehet eltérni ettől az úttól, sőt, nem ritka, hogy csak annyi választási lehetőségünk van, hogy például egy erszényt nézünk-e meg vagy egy ládát, illetve elbújunk-e valaki-valami elől vagy sem. Néha még az útvonal kiválasztása sem jelent kellő szabadságot, változatosságot, például hibába választhatunk az egyes vagy a kettes folyosó között, mindkettő ugyanoda vezet pár lapozás után, úgy, hogy közben ráadásul semmi különös nem történik. Ráadásul, a legtöbb fejezetponton egyáltalán nincs is semmilyen választási lehetőség: megszámoltam, 150 (!) olyan pont van, ahonnan csak egy fejezet vezet tovább, vagyis ahol csak annyi van, hogy lapozz tovább az xx pontra, ami számomra meglepő volt. És ebben még nincsenek benne a harcok (ahol szintén csak egy pont vezet tovább lényegében). Szóval tényleg túlzottan lineáris és kötött lett a Hit nevében, hozzávetőlegesen 200 olyan fejezetpont lehet (a 300-ból), ahonnan csak egy helyre lapozhatunk tovább (egyébként ezeknél lehetett volna a legkönnyebben fejezeteket spórolni: csak egybe kellett volna írni a rövidebb pontokat. Legalább 50-et lehetett volna így nyerni, amivel a kevésbé kidolgozott helyszíneket, részeket kellett volna teljesebbé tenni, pl. erdő, próbák az elején stb.). A könyv felépítése tehát úgy gondolom, nem túl szerencsés, ráadásul az is kicsit „regényszerűbbé”, kötötté tette a könyvet, hogy az író olyan sokat beszélteti a főszereplőt (én például igyekszem ezt minél jobban kerülni). Mindezek folytán az olvasónak gyakran lehet olyan érzése, hogy az eseményekre szinte semmilyen hatással nincs, az író csak „végigrugdalja” a történeten – őszintén szólva sokszor én is ezt éreztem. Ettől függetlenül is tartom, hogy a sztori több, mint jó, emellett emlékezetes is, de a felépítését valóban másmilyenre (sokkal non-lineárisabban) kellett volna megoldani.

A három választható karakter egyébként remek, tényleg különböznek egymástól, és az, hogy a varázslat-repertoárjuk némiképp eltérő, szintén tetszetős. Ehhez még esetleg annyit, hogy az Őrzőnek én csak a Tűzpajzsot adtam volna meg, a Káoszpusztítónak pedig csak a Lángpallost, hiszen ezek passzolnak igazán az adott karakterekhez, és így még egy kicsit eltérőbbé lehetett volna tenni őket (no meg ebben az esetben a Lángpallosnak is lett volna értelme, jelenleg ugyanis úgy gondolom nem sok van, hiszen a Tűzpajzs hasonló, ám erősebb varázslat, ugyanannyi hitpontért, így a Lángpallost igazából nem érdemes használni).

Körülbelül ennyit a szabályokról, történetről és felépítésről.
Néhány egyéb megjegyzés még, a konkrét fejezetekkel kapcsolatban (lehet, hogy pár szőrözésnek fog tűnni, de mivel elég maximalista vagyok, így lényegében mindent felírtam, ami "nem tetszett" - a külföldi játékkönyveknél is így szoktam egyébként ):

Szabályok:

* A 10-es támadóvarázslat neve mögül hiányzik a „szokásos”, hangulatfokozó egy sor, amit látszólag semmi nem indokol. Ez szándékos volt, vagy esetleg véletlenül maradt le?

* Több helyen is van valami olyasmi, hogy ha a szörny például 10-et gurít… ez tényleg csak szőrözés, de a szörny nem tud „gurítani”, hiszen én dobok neki is. Szóval ezeket a részeket szerintem máshogy kellett volna megfogalmazni (pl. ha a szörnynek 10-est dobsz stb.)

* Yhennon neve hol kis, hol nagy kezdőbetűvel van írva (pl. a fülszövegben naggyal van).

* Bár ez később van, de: az Őrzőnek nem a Védekezése nő 3-al? Elvégre ez a védekezésre specialzálódott, nem a támadásra, így nem tartom jogosnak, hogy neki is a támadása nőjön, ráadásul pont ugyanannyival (3 ponttal), mint a harcosnak-Káoszpusztítónak.

* Szörnylap: Hit pont van Varázserő helyett (a szörnyeknek varázserejük van), bár ez gondolom neked is feltűnt.

Fejezetek:

23: ezzel a kérdéssel az volt a gondom, hogy korábban maga a főszereplő is kimondta már a választ – vagyis egyértelműen TUDJA a történet szerint, hogy a harc kaszt a harmadik. Ezek után kicsit furcsa volt feltenni, úgy, hogy az olvasó válaszolja meg. Persze értem, hogy valahová el kellett „dugni” a megfejtést, egy korábbi szövegrészbe, de ez így nem túl szerencsés.

74: „ezek a szelek mindig halált hoznak” – ez így nagyon rejtélyesen hangzik, de szerintem jó lett volna rá valami utalás, hogy miért, mert így valahogy a levegőben lóg ez a mondat. Mindenesetre itt a lényeg az, hogy ez a fejezetpont egy jó példa arra, amiről már beszéltem: hogy néhol milyen kevés leírás van. Itt szinte semmi nincs a birtokunkról, arról, hogy hogyan is néz ki, egyáltalán, hol is vagyunk, erdőben vagy sík vidéken, esetleg hegyek-dombok között - mindössze annyi, hogy „két út van előtted”. Egyébként igazából nincs is sok értelme itt a két útnak, mert mindkettőn ugyanaz van: megtámad minket egy farkas, aztán eljuttunk a házunkba. Többek között az ilyesmik miatt mondtam, hogy lineáris a könyv, nincs súlya annak, hogy mit választunk. Én az egyik útra valami mást tettem volna be, vagy mást is a farkason kívül (ha már feltétlenül ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden esetben megtámadjon egy farkas).

73: itt van egy olyan mondat, ami arra utal, hogy "egyenlőtlen" számunkra a küzdelem a farkassal szemben, de ezt semmi sem indokolja, hiszen sokkal gyengébb nálunk, fél fogunkra se elég.

37: „ha megemlíted a farkasokat” – csak egy farkasról tudunk, csak annyi támadt ránk, többet nem is láttunk, így értelmetlen a „királyi többes”. 58-nál ugyanaz van, de itt ráadásul maga a főszereplő mondja, hogy „rátámadt egy magányos farkas”.

159: nem életszerű, hogy a lány elsírja magát, csak azért, mert felszólítjuk, hogy szólítson a keresztnevünkön. És innentől kezdve „kedvesemnek”, „szerelmemnek” van írva lényegében mindenhol, pedig akkor találkoztunk először. Erre már utaltam a fenti összegzésben.

210: az őr egy aranyról beszél, annyit kér, később a választási lehetőségben mégis öt arany van felkínálva. Ez szándékos volt vagy csak elírás?

239: „vagy csak a verés közben megsérült az agyad” – csak akkor volt részünk verésben, ha bejött hozzánk Gelen – viszont erre a pontra, ehhez a részhez máshonnan is el lehet jutni, és így már értelmetlen a beidézett rész.

281: szerintem kissé túlzó, hogy egy tenyérvágásnál akár 6 ÉP-et is veszíthetünk (mert itt 1-6-ot sebződünk). 1-2, esetleg 1-3 bőven elég lett volna, úgy gondolom.

293: „mint az eddigi zombiknak” – csak csontvázakkal kellett megküzdeni.

178: „engem pedig csak te láthatsz” – mondja a „chelor”, pedig csak halljuk, nem látjuk őt.

20: Hogy „képzeletben vállon veregeti magát”, szerintem ezt mi nem tudhatjuk.

180: itt az adott helyiség teremnek van írva, míg a 46-nál már szobának, pedig a kettő természetesen nem ugyanaz. Ha esetleg a szóismétlést elkerülendő lett így meggoldva, akkor én másik alternatívaként a "helyiséget" ajánlanám, én is ezt használom a terem-szoba mellé.

A 295 elején van egy nagyon feltűnő „spoiler” (a rend mágusai… elől a káosz fattyai), amiből már tényleg egyértelművé válik, hogy mi a helyzet. Ez már a végefelé van, tehát annyira nem vészes, de hasonlók korábban is voltak, ezeket kellett volna hanyagolni.

Körülbelül ennyi, bár ilyen jellegű „hibákból”, furcsaságokból és elírásokból még akad pár a könyv második felében is, de mindent nem akarom felsorolni, mert tényleg aprók, és így a könyv megjelenése után már jelentőségük sincs, elvégre még ha akarnánk se tudnánk kijavítani őket.

Még pár dolog:

Bár a stílus alapvetően nem lenne rossz, de szerintem az itt-ott felbukkanó idegen szavakat hanyagolni kellett volna. Például: 47: „démoni ichor”, 88: „eufémizmus”, már csak azért is, mert a HK-k célcsoportja (vagyis a gyerekek) gondolom nincsenek tisztában ezen szavak jelentésével (szégyenkezve bevallom, én se nagyon, csak tippem van ).

Az ezüst pecsétgyűrűt semmire sem tudtam használni, pedig az elején (151) külön ki van hangsúlyozva, hogy magunkhoz vesszük, mert „hosszú út áll előttem”. Elképzelhető, hogy kihagytam egy részt?

Bár általában véve nem volt gondom a nevekkel (annak ellenére sem, hogy néhol tényleg lehetett érezni azt, amit írtál az „így készültben”, hogy csak rakosgattad egymás mellé a betűket), a 98-nál tényleg elég szerencsétlen a három továbbjutó társam neve. Ráadásul kissé oroszos beütésűek is valahogy.

Nagyon jók, ötletesek voltak viszont azok a kis extrák, próbák, hitpróba, lovagi torna, „varázspárbaj” az elején a démon ellen (meg később még valami más ellen, csak ez most nem jut eszembe), a száj elleni küzdelem, speciális támadó- és vődődobások bizonyos helyzetekben stb., ezek nagyon sokat dobtak a könyvön, szintén hozzájárultak ahhoz, hogy változatosnak tűnjön az összkép.

A Worluk-rajongóknak további pozitívum lehet, hogy a könyv tele van Káoszos-utalásokkal (istenek, helyszínek, még a Mhinyori vagy mi elleni küzdelemről is olvashatunk egy kiszólást, ami a Káosz elszabadultban volt, ha jól emlékszem ): mondhatni, ez a könyv tényleg a Káosz világán játszódik.

Több helyen is találtam múlt időjű részeket, mondatokat, pedig a könyv egésze természetesen jelen időben van megírva. Mivel az okot tudnom (az első változat E/1-ben volt megírva;)), így ezt nem ragoznám túl, csak gondoltam megemlítem, hogy a gondos átbogarászás ellenére is maradtak benne ilyen részek. Például: 118 (ez végig olyan), 143,64, 75, 282, 20.

A végén lévő „tombolás” (élőhalott-irtás) tetszett. Jó pörgőssé tette a finálét. Viszont az nem volt világos szinte egyik harcnál sem (pl. 286), hogy egyszerre vagy külön kell megküzdeni velük? Tippem persze van: egyszerre, de nem vagyok biztos benne, már csak azért sem, mert elvileg egy folyosón vagyok, ott pedig egyszerre 4-5-6 ellenfél elég nehézkesen fér hozzám. Mindenesetre szerintem úgy kellett volna megoldani, hogy pl. egyszerre ketten férhetnek hozzá, és ha valamelyik meghal, akkor a helyére lép a következő (amíg el nem fogynak).

A koboldka (?) és a találós kérdései aranyosak voltak. A Gellenes affér szintén jó, bár az egyik helyen azt írod, hogy „lefokozták”, a másik helyen pedig hogy megvonták a zsoldját (vagyis nem kap pénzt). Most akkor mi történt vele? Egyszerre mind a kettőt? Ez persze elképzelhető, de kicsit egyértelműbbé is lehetett vonla tenni a dolgot.


Összegzés:

+: Átgondoltabb szabályrendszer; remek varázslatok; kasztok; érdekes és „nagy ívű” (igaz, kissé kiszámítható) történet; ötletes próbák-harcok.

-: Kevés leírás; néhol kissé „kapkodós” cselekmény; nem túl szerencsés felépítés; kisebb hibák.

Egy mondatban: bemutatkozásnak megfelelő, a jobb HK-k közé tartozik, de úgy gondolom ma (3 évvel a Hit nevében után), már ennél jobbat is tudsz-tudnál (pl. Gyíkbőrben?).

Utoljára szerkesztette Zoltar (2009-10-04 13:40:14)

Oké! Egyébként remélem nem voltam túl kemény, nem sértettelek meg vagy ilyesmi, ez természetesen nem állt számdékomban (ha ilyesmi lett volna a célom, akkor nem írtam volna egy közel 20 000 karakteres "kritikát". Amúgy pedig tényleg nem rossz könyv).

Utoljára szerkesztette Zoltar (2009-10-04 14:02:16)

Nemrég játszogattam a Lélektükörrel, sztem egész jó, bár megnyernem még nem sikerült.

Megkésve:

„A borító tényleg nagyon „dizájnos”, bár valóban nincs igazán köze a történethez (ahogy az a korábbi kritikákban is olvasható volt).”

A borítóválasztékból ez volt az, ami a leginkább kapcsolódott a könyvhöz.

”Rátérve magára a könyvre, az első, ami feltűnt, azok az apró változtatások, amiket Viktor a szabályrendszeren eszközölt. Ezek között volt olyan, ami tetszett (több életerő, aminek nagyon itt is volt már az ideje: régebben köztudottan sokszor gond volt a túl kevés ÉP)”

Nem a több ÉP a lényeg, mert nem az volt a baj az előbbi könyvekben, hogy kevés az ÉP, hanem hogy nem voltak kiegyensúlyozva a dolgok. Az értékeket csak azért változtattam meg, hogy kisebb legyen a szórás, és így könnyebb legyen belőni az ellenfelek értékeit.

„Még annyit, hogy úgy gondolom, kicsit túl lett hangsúlyozva a főszereplő: a 10 egész oldalas képből hat darabon is ő látható ilyen vagy olyan helyzetben.  Ezt se érzem túl jónak, a főszereplőt (vagyis a játékost, az olvasót) egyébként sem szerencsés lerajzolni, talán nem kell magyarázni, miért.”

Ezt nem éreztem/érzem problémának.


„A másik fő problémám, hogy a Hit nevében nagyon linerális lett.”

Na, lehet, hogy az lett, de ezt nem tekintem gondnak. Magyarázom: szerintem két fő játékkönyvtípus van, a labirintusban/házban/erdőben mászkálós és ami nem ilyen. J
Az előbbiben ugye oda-vissza barangolhatsz a szobák/ligetek, stb között, ahol találkozol a történetet előre vivő személyekkel, megszerzed a szükséges tárgyakat… Ezt én azért nem szeretem, mert nehéz megoldani a már bejárt helyszínek problémáját. Mi van, ha visszamész abba a szobába, ahol levágtad a zombit? Odaírod a fejezet elé, hogy „ha már voltál itt, akkor ne olvasd el ezt, hanem…” Ez nem tetszik. Valamint szerintem attól még, hogy te döntöd el, melyik szobába mész be előbb, és melyikbe később, még ugyanolyan lineáris a könyv, mintha az író szabja meg, hogy előbb ebbe mész, és utána abba. (lásd: Bizonytalanság börtönében-nél is nem csak én jegyeztem meg, hogy mennyire lineráris, hanem Esef is, hiába lebeg az olvasó egy ideig a szabad barangolás talmi illúziójában. J) Vagyis nonlineáris nem ettől lesz egy könyv (nyilván szerintem).
Magam részéről tehát jobban szeretem „kézben tartani” az olvasót: van egy vonal, amin végig kell haladnia, nem összevissza kacsázni, mert így tartható fenn a történet íve, a folyamatos narráció, az események egymásra épülése, amit nem zavarnak meg üresjáratok, amikor egy T alakú elágazáson megyek át huszadjára. Viszont: az igaz, hogy a játékosnak egy viszonylag egyenes úton kell eljutnia A-ból B-e, de erről az ösvényről mindig lehetősége van bekukkantani az útmenti bozót titkaiba. Vagy valami ilyesmi. J Érthetően: van egy fősodor, amiről a játékos nem tud nagyon letérni, de sok dolgot kell elrejteni az írónak, amik megváltoztatják ezt eléggé ahhoz, hogy 2. vagy 3. végigjátszásra is legyenek meglepetések az olvasónak Ennek követelményei: jelentős következményekkel járjanak a játékos döntései (pl. mint amikor elengeded a tolvajt >>> ennek jelentősége nem ér véget az adott fejezetben, hanem később fogod megbánni) ÉS egy végigjátszás során ne legyen alkalma felfedezni az összes ilyen dolgot (pl. a 2 vérmedvés szál megismeréséhez kell a 2. végigjátszás is)

„Lényegében egyetlen fő útvonalon kell kötelezően végigmenni, ami ugyan nem annyira ritka a játékkönyvek között, de itt szinte egyáltalán nem lehet eltérni ettől az úttól, sőt, nem ritka, hogy csak annyi választási lehetőségünk van, hogy például egy erszényt nézünk-e meg vagy egy ládát, illetve elbújunk-e valaki-valami elől vagy sem.”

De annak, hogy elbújunk-e az illető elől, elég nagy jelentősége lesz.

„Néha még az útvonal kiválasztása sem jelent kellő szabadságot, változatosságot, például hibába választhatunk az egyes vagy a kettes folyosó között, mindkettő ugyanoda vezet pár lapozás után, úgy, hogy közben ráadásul semmi különös nem történik. „

Nem történhet mindig különös dolog: van, amikor egy folyosó tényleg csak egy folyosó, amin átsétálsz és kész.
Egyébként amikor olyan van, hogy több folyosó egy helyre vezet, akkor a játékos nem fordulhat vissza a folyosón, így nem tudja meg, hogy a másik is ugyanoda vezetett volna, vagyis a labirintus illúziója megmarad. Másodjára játszva pedig (ha a másikat választja), elvileg nem tudja a karakter, hogy az előző hova vezetett. J

„Ráadásul, a legtöbb fejezetponton egyáltalán nincs is semmilyen választási lehetőség: megszámoltam, 150 (!) olyan pont van, ahonnan csak egy fejezet vezet tovább, vagyis ahol csak annyi van, hogy lapozz tovább az xx pontra, ami számomra meglepő volt.”

Ez most nekem is eléggé meglepő volt. Pedig a bejárási táblázat kellően kuszának tűnik. De ez tényleg sok.

„A könyv felépítése tehát úgy gondolom, nem túl szerencsés, ráadásul az is kicsit „regényszerűbbé”, kötötté tette a könyvet, hogy az író olyan sokat beszélteti a főszereplőt (én például igyekszem ezt minél jobban kerülni). Mindezek folytán az olvasónak gyakran lehet olyan érzése, hogy az eseményekre szinte semmilyen hatással nincs, az író csak „végigrugdalja” a történeten – őszintén szólva sokszor én is ezt éreztem. Ettől függetlenül is tartom, hogy a sztori több, mint jó, emellett emlékezetes is, de a felépítését valóban másmilyenre (sokkal non-lineárisabban) kellett volna megoldani.”

A regényszerűség részben cél volt (pontosabban filmszerűség). A főszereplőt pedig jó hogy beszéltetem vagy legalábbis a gondolatait beszéltetem (ezt hogy hívják?), így ismeri meg az olvasó. Ha nem ismeri meg, akkor nem lesz neki un/szimpatikus, és nem kötődik hozzá. A Főhős te vagy! nem érvényesül nálam, egy néma, jellegtelen főszereplőtől tartózkodnék a továbbiakban is.

”(no meg ebben az esetben a Lángpallosnak is lett volna értelme, jelenleg ugyanis úgy gondolom nem sok van, hiszen a Tűzpajzs hasonló, ám erősebb varázslat, ugyanannyi hitpontért, így a Lángpallost igazából nem érdemes használni).”

Ám a Lángpallost egy erősebb fegyverre tudod tenni, a Tűzpajzsot pedig csak egy közepesen gyér sebzésű pajzsra.


Szőrözések

Szabályok:

* A 10-es támadóvarázslat neve mögül hiányzik a „szokásos”, hangulatfokozó egy sor, amit látszólag semmi nem indokol. Ez szándékos volt, vagy esetleg véletlenül maradt le?

Mindennek oka van: mivel írtam, hogy 10-en se használták még ezt a mágiát Worluk történetében, ezért nem alakult ki egy megszokott szlogen, amit oda lehetett volna írni. J

* Több helyen is van valami olyasmi, hogy ha a szörny például 10-et gurít… ez tényleg csak szőrözés, de a szörny nem tud „gurítani”, hiszen én dobok neki is.  Szóval ezeket a részeket szerintem máshogy kellett volna megfogalmazni (pl. ha a szörnynek 10-est dobsz stb.)

Ez tényleg csak szőrözés. J

* Yhennon neve hol kis, hol nagy kezdőbetűvel van írva (pl. a fülszövegben naggyal van).

A név írása következetesen így történt a könyvben: Mark’yhennon, illetve Yhennon. Melléknévként szerepelt többször a yhennonita kifejezés. Egyetlen egy helyen, a fülszövegben van ettől eltérés, ahol Mark’Yhennon szerepel.

* Bár ez később van, de: az Őrzőnek nem a Védekezése nő 3-al? Elvégre ez a védekezésre specialzálódott, nem a támadásra, így nem tartom jogosnak, hogy neki is a támadása nőjön, ráadásul pont ugyanannyival (3 ponttal), mint a harcosnak-Káoszpusztítónak.

Nem, az Örzőnek is a támadása nő. A jobb védettségre akkor jogosult, ha a védekezésre  koncentrál. Sebzés tekintetében még támadó harcmodor mellett is mindig a Káoszpusztító alatt marad (1-6 +1-3 vs 4-9)

* Szörnylap: Hit pont van Varázserő helyett (a szörnyeknek varázserejük van), bár ez gondolom neked is feltűnt.

A kalandlap készítője elnézhette.

Fejezetek:

”23: ezzel a kérdéssel az volt a gondom, hogy korábban maga a főszereplő is kimondta már a választ – vagyis egyértelműen TUDJA a történet szerint, hogy a harc kaszt a harmadik. Ezek után kicsit furcsa volt feltenni, úgy, hogy az olvasó válaszolja meg.  Persze értem, hogy valahová el kellett „dugni” a megfejtést, egy korábbi szövegrészbe, de ez így nem túl szerencsés.”

Na, de ha a vizsgadrukk miatt elfelejti hirtelenjében? Pl. polgári jog vizsgán nekem se jutott eszembe a PTK az 1959. évi IV. törvény…

74: „ezek a szelek mindig halált hoznak” – ez így nagyon rejtélyesen hangzik, de szerintem jó lett volna rá valami utalás, hogy miért, mert így valahogy a levegőben lóg ez a mondat.

Nos, sajnos erre nincs mentség.

"Egyébként igazából nincs is sok értelme itt a két útnak, mert mindkettőn ugyanaz van: megtámad minket egy farkas, aztán eljuttunk a házunkba. Többek között az ilyesmik miatt mondtam, hogy lineáris a könyv, nincs súlya annak, hogy mit választunk"

Az egyik úton a farkas hátulról ugrik neked, és a földre dönt, a másikon viszont egy veszett farkas támadhat rád. Ha ez utóbbi megharap, akkor lesznek még gondjaid a fertőzéssel (lehet, hogy egy alakváltó megérzi rajtad…)

73: itt van egy olyan mondat, ami arra utal, hogy "egyenlőtlen" számunkra a küzdelem a farkassal szemben, de ezt semmi sem indokolja, hiszen sokkal gyengébb nálunk, fél fogunkra se elég.

Konkrétan: „Egyenlőtlen küzdelem bontakozik ki kettőtök között.” Azért egyenlőtlen, mert a farkasnak nincs esélye. J

37: „ha megemlíted a farkasokat” – csak egy farkasról tudunk, csak annyi támadt ránk, többet nem is láttunk, így értelmetlen a „királyi többes”. 58-nál ugyanaz van, de itt ráadásul maga a főszereplő mondja, hogy „rátámadt egy magányos farkas”.

Vélhetőleg azért mond farkasokat, mert ha rátámadt egy farkas, a falka se lehet messze.

159: nem életszerű, hogy a lány elsírja magát, csak azért, mert felszólítjuk, hogy szólítson a keresztnevünkön. És innentől kezdve „kedvesemnek”, „szerelmemnek” van írva lényegében mindenhol, pedig akkor találkoztunk először. Erre már utaltam a fenti összegzésben.

A női lélek rejtelmeit ne firtassuk.

210: az őr egy aranyról beszél, annyit kér, később a választási lehetőségben mégis öt arany van felkínálva. Ez szándékos volt vagy csak elírás?

Nagyvonalú a főszereplő.

239: „vagy csak a verés közben megsérült az agyad” – csak akkor volt részünk verésben, ha bejött hozzánk Gelen – viszont erre a pontra, ehhez a részhez máshonnan is el lehet jutni, és így már értelmetlen a beidézett rész.

Úgy emlékszem, amikor rajtaütnek a tárgyalás előtt, akkor az őrök mindenképpen elég keményen bánnak vele.

281: szerintem kissé túlzó, hogy egy tenyérvágásnál akár 6 ÉP-et is veszíthetünk (mert itt 1-6-ot sebződünk). 1-2, esetleg 1-3 bőven elég lett volna, úgy gondolom.

Egy mágikus bigyó szívja a véred a sebből (ez akkor van, amikor a kőszájba kúszik fel a véred a falon nem?)

293: „mint az eddigi zombiknak” – csak csontvázakkal kellett megküzdeni.

Azok is zombik, nem?

178: „engem pedig csak te láthatsz” – mondja a „chelor”, pedig csak halljuk, nem látjuk őt.

J

20: Hogy „képzeletben vállon veregeti magát”, szerintem ezt mi nem tudhatjuk. 

Látni az arcán.

180: itt az adott helyiség teremnek van írva, míg a 46-nál már szobának, pedig a kettő természetesen nem ugyanaz. Ha esetleg a szóismétlést elkerülendő lett így meggoldva, akkor én másik alternatívaként a "helyiséget" ajánlanám, én is ezt használom a terem-szoba mellé. 

Csak mert szőrözöl. J
Magyar nyelv értelmező szótára: terem >>> 1. tágas, sok személy befogadására alkalmas helyiség, 2. feltűnően nagy szoba

"A 295 elején van egy nagyon feltűnő „spoiler” (a rend mágusai… elől a káosz fattyai), amiből már tényleg egyértelművé válik, hogy mi a helyzet. Ez már a végefelé van, tehát annyira nem vészes, de hasonlók korábban is voltak, ezeket kellett volna hanyagolni."

Sajnos nem ebből válik egyértelművé.

Még pár dolog:

"Bár a stílus alapvetően nem lenne rossz, de szerintem az itt-ott felbukkanó idegen szavakat hanyagolni kellett volna. Például: 47: „démoni ichor”, 88: „eufémizmus”, már csak azért is, mert a HK-k célcsoportja (vagyis a gyerekek) gondolom nincsenek tisztában ezen szavak jelentésével (szégyenkezve bevallom, én se nagyon, csak tippem van  )."

Ichor: Homérosz műveit nem olvastad? Ez szerintem teljesen általános szerepjátékos szó. Eufémizmus: tényleg nem illik ide.

"Az ezüst pecsétgyűrűt semmire sem tudtam használni, pedig az elején (151) külön ki van hangsúlyozva, hogy magunkhoz vesszük, mert „hosszú út áll előttem”. Elképzelhető, hogy kihagytam egy részt?"

Kétszer is előkerülhet a történet során.

"Bár általában véve nem volt gondom a nevekkel (annak ellenére sem, hogy néhol tényleg lehetett érezni azt, amit írtál az „így készültben”, hogy csak rakosgattad egymás mellé a betűket), a 98-nál tényleg elég szerencsétlen a három továbbjutó társam neve. Ráadásul kissé oroszos beütésűek is valahogy.  "

Az oroszos beütés azért lehet, mert amikor először leütöttem a billentyűzeten véletlenszerűen a betűket, akkor Iván Cárevics, Vaszil Vasziljevics és Vitalij Gugol jött ki, aztán többszöri próbálkozás után is csak alig javult a helyzet (lásd a 98. fejezetet).


"Viszont az nem volt világos szinte egyik harcnál sem (pl. 286), hogy egyszerre vagy külön kell megküzdeni velük? "

A szabályok között egyértelműen ott van a válasz.
„Harc több ellenféllel: Ugyanúgy zajlik, mint az egy-egy elleni küzdelem, két fontos különbséggel: 1. te csak egy ellenfeledet támadhatod és 2. ők viszont mindannyian csapást mérhetnek rád (azaz ha négyen vannak, akár négyszer is sebződhetsz egyetlen kör alatt).”
Egyébként nem emlékszem, hogy írtam volna, hogy folyosón lennénk, arra meg főleg nem, hogy egy szűk folyosón lennénk, ahol nem fér el 4 ropi.


"A Gellenes affér szintén jó, bár az egyik helyen azt írod, hogy „lefokozták”, a másik helyen pedig hogy megvonták a zsoldját (vagyis nem kap pénzt). Most akkor mi történt vele? "

Ha az egyik fejezetet olvasod akkor lefokozták, ha a másikat akkor a zsoldját vonták meg.

Utoljára szerkesztette Raziel2 (2009-10-31 17:41:31)

Akkor még egyszer nekifutok, mert tegnap kicsit zombi voltam, illetve össze is csaptam a választ a Csillag születik miatt.

Szóval borító: oké, értem.

Linearitás: világos, amit írsz, de a lényeg az, hogy továbbra is tartom a véleményem, miszerint nagyon lineáris és kötött a könyv, és nincs is meg igazán az az érzés, hogy TE irányítod az eseményeket, és ez zavaró. Vannak ugyanilyen kültéri, viszonylag sok helyszínen játszódó, és hasonlóan "nagyobb ívű", fordulatos játékkönyvek (Fenevad, Monarakh, Arcélküliek stb.), és azoknál nem volt ilyen érzésem, legalábbis nem ennyire. (Pedig a Fenevad nyomában is nagyon lineáris a szerkezetét tekintve, ha jobban megnézzük, de ott ez mégsem tűnik fel.) De mondom, ebben vastagon benne van az is, hogy amint írtam, a könyv több, mint 2/3-ában egyáltalán nincs is választási lehetőségünk, ahol meg mégis van, ott sincs ÁLTALÁBAN nagy súlya a döntéseknek. És szerintem nem csak én vagyok úgy vele, hogy nem elég egy könyvnél, hogy csak az elbújás vagy nem elbújás között válaszhatok helyenként. Erre tényleg érdemes lenne jobban odafigyelni legközelebb.

Ehhez kapcsolódóan még:

"Ez most nekem is eléggé meglepő volt. Pedig a bejárási táblázat kellően kuszának tűnik. De ez tényleg sok."
Ne higgy a bejárási táblázatnak.
Különben azt elfelejtettem írni a múltkor, hogy ehhez még a szerencse és- ügyességpróbák is hozzájönnek.

A BB-t egyébként gondoltam, hogy szóba fogod hozni, össze fogod hasonlítani a Hit nevében-nel. Valóban lineáris az is, de teljesen más műfaj a kettő, az nem "hagyományos" játékkönyv, hanem inkább "interaktív regény", tehát nem érzem gondnak a linearitását. Illetve ott még mindezek ellenére is megvan az az érzésed, hogy tőled függnek az események (mivel pl. nincs olyan 150 fejezeten, hogy csak egy helyre lapozhatsz tovább), míg itt nem igazán.

Még annyit, hogy a Hit nevében szerintem ugyanúgy nem nyújt szinte semmi újat másodszorra, mint a BB, legalábbis nem nyújt ANNYIT, hogy érdemes legyen egymás után 2X végigjátszani (elvégre itt is a fejezetek túlnyomó többségét el kell olvasni már elsőre is, az összes fontos, hosszú pontot). Én legalábbis nem éreztem rá késztetést, hogy újra nekiálljak rögtön az első végigjátszás után. Egyszerűen annyira lineáris a könyv, hogy unalmas lenne szerintem. Ez persze nem annyira nagy gond, és tényleg ilyen a BB is.

A viszonylagos leírásnéléküliséget, az itt-ott előforduló "kapkodást" akkor értem, bár ez a tényeken nem változtat (hogy ez a kész könyv ilyen, amármilyen is volt az "ősváltozat"), illetve kicsit jobban is lehetett volna egyensúlyozni a leírások és egyéb dolgok között, vagy ha már így alakult, akkor kevesebb cselekményt vinni bele (egyes dolgokat konkrétan kihúzni: volt is pár lényegtelenebb rész)., ez így kicsit olyan, mintha az író "túlvállalta" volna magát, valamiért nem tudott/nem akart mindent rendesen kifejteni (azt ugye nem tudhatja az olvasó, hogy mi az oka ennek), és ez zavaró, néhol összecsapottság-érzést is kelthet. Lehet, hogy itt a kevesebb tényleg több lett volna, vagyis ahogy már utaltam rá, kevesebb cselekmény, jobban kifejtve.

"A regényszerűség részben cél volt (pontosabban filmszerűség). A főszereplőt pedig jó hogy beszéltetem vagy legalábbis a gondolatait beszéltetem (ezt hogy hívják?), így ismeri meg az olvasó. Ha nem ismeri meg, akkor nem lesz neki un/szimpatikus, és nem kötődik hozzá. A Főhős te vagy! nem érvényesül nálam, egy néma, jellegtelen főszereplőtől tartózkodnék a továbbiakban is."

Na most ezt nem teljesen értem, szóval bocs, ha a következő rész zavaros lesz.
Szóval: akkor itt nem is ÉN lennék a főszereplő, hanem valaki teljesen más, egy úgymond "külső személy", akinek még csak KÖZE SINCS hozzám, és én csak irányítom őt? Vagy hogy van ez? És ha így van: miért lenne olyan jó egy ilyen megoldás?
Különben a könyvből semmi ilyesmi nem derül ki, ugyanolyan "a főhős te vagy" típusú fantasy játékkönyv (hogy a te szavaiddal éljek), mint a többi, ami amúgy nem baj, ezt nyilván nem szó szerint kell érteni. Attól még, hogy a JÁTÉKOS a főszereplő, nem lesz unalmas egy könyv, vagy a karakter, mert nyilvánvalóan sehol sem KONKRÉTAN az olvasó a fsz., sehol sem pl. Mannász Viktorral kell játszani. Nyilván mindenhol többé-kevésbé más karakter bőrébe kell bújni, stb., gondolom nem is kell magyarázni, minden szerepjátékban így megy ez.
Mindenesetre mivel így van, és lényegében itt is a játékos a fsz. természetesen, nem egy "külső" személy, ezért továbbra is tartom, amit a múltkor írtam, vagyis, ha a főszereplő ennyit beszél (hangosan), mint a Hit nevében-ben (ráadásul néha olyan dolgokat mond, ami nekem pl. eszembe se jutna), akkor az tovább csökkenti az interaktivitás érzését, és nehezebbé teszi az átélést, elidegníti-elidegenítheti a fsz.-t a játékostól (mert azért csak nem teljesen független a karakter a játékostól, ugye?). Nyilván nehéz "eltalálni" a játékos fejében esetleg megfogalmazódó gondolatokat vagy azt, hogy Ő mit mondana hsonló helyzetben, és minél többször írsz le valami ilyesmit, annál zavaróbb az összhatás.
Egyébként nem csak úgy lehet megirmerni, megkedveltetni egy karaktert, hogy beszélteted. A BB-ben pl. 2 mondatot ha beszél a főszereplő összesen, és úgy gondolom mégis lehet kötődni hozzá, bele tudod élni magad a helyzetbe/a karakterbe (ezt még te is kihangsúlyoztad), meg tudod ismerni a múltját stb.

Őrző & védekezés: én akkor is több véldettséget adtam volna neki. Nyilván már ALAPBÓL IS jobban felkészítik a védekezésre, mint egy sima, agyatlan harcost. Nem életszerű, hogy alapból mindkettőnek ugyanannyi védekezéspontja van.

"Nem a több ÉP a lényeg, mert nem az volt a baj az előbbi könyvekben, hogy kevés az ÉP"
Konkrétan kevés volt a fsz. ÉP-je, és sok az ellenfeleké (pl. 40-50 a te 30-35 pontodoz képest), illetve bazi nagyokat sebeztek (nem volt ritka pl. a 3 kockányi sem).

"Egy mágikus bigyó szívja a véred a sebből (ez akkor van, amikor a kőszájba kúszik fel a véred a falon nem?)"
Később van. Az az ominózus rész, amikor 1-6 ÉP-et vesztesz, még tényleg csak egy sima tenyérvágás, utána jön a szájas-téma, de az más, akkor külön vesztesz pár ÉP-et.

"A szabályok között egyértelműen ott van a válasz.
Harc több ellenféllel: Ugyanúgy zajlik, mint az egy-egy elleni küzdelem, két fontos különbséggel: 1. te csak egy ellenfeledet támadhatod és 2. ők viszont mindannyian csapást mérhetnek rád (azaz ha négyen vannak, akár négyszer is sebződhetsz egyetlen kör alatt)."
Egyébként nem emlékszem, hogy írtam volna, hogy folyosón lennénk, arra meg főleg nem, hogy egy szűk folyosón lennénk, ahol nem fér el 4 ropi."

Tudom, hogy van harc több ellenféllel szabály, de nyilván nem minden esetben kell EGYSZERRE megküzdeni mindenkivel, ha 1-nél több ellenfeled van, lehet olyan szitu, amikor nem férnek hozzád pl. egyszerre négyen stb. Erre vonatkozóan kellett volna valami utalás, mint a régi játékkönyveknél, hogy "egyszerre támadnak rád" (vagy külön-külön) stb. Amúgy a helyszínről szinte semmi nem derül ki, itt is az van, mint sok helyen, hogy nincs konkrét leírás, hogy hol is vagyunk - így még nehezkesebb lehet a döntés.
"Azok is zombik, nem?"
Nálam a zombi nem csontvázat jelent, de végül is ez értelmezés kérdése.
Terem-szoba: dettó.

"ajnos nem ebből válik egyértelművé."
Igen, mint írtam már korábban is voltak feltűnő utalások, de ez volt a legfeltűnőbb.

"Ichor: Homérosz műveit nem olvastad? Ez szerintem teljesen általános szerepjátékos szó."
Sajnos sem a Homérosz-olvasók, sem a szerepjátékosok táborát nem erősítem - szerintem ezzel nem vagyok egyedül. : Illetve továbbra is tartom, hogy ugyanúgy kilóg a szóhasználatból, mint az euféri... izé

Még pár érdekesebb dolog, de ezekre már csak röviden, mert nem akarom magamnat ismételni:

"159: nem életszerű, hogy a lány elsírja magát, csak azért, mert felszólítjuk, hogy szólítson a keresztnevünkön. És innentől kezdve "kedvesemnek", "szerelmemnek" van írva lényegében mindenhol, pedig akkor találkoztunk először. Erre már utaltam a fenti összegzésben.
A női lélek rejtelmeit ne firtassuk."
Oké,, hagyjuk, bár továbbra is tartom azt, amit korábban írtam, hogy eltúlzottak, érthetetlenek a nő reakciói, és nem csak itt.

"Vélhetőleg azért mond farkasokat, mert ha rátámadt egy farkas, a falka se lehet messze."
Lehet (ne) magányos farkas is.

"Konkrétan: "Egyenlőtlen küzdelem bontakozik ki kettőtök között." Azért egyenlőtlen, mert a farkasnak nincs esélye. J"
Akkor is furcsa, hiányos ott a szöveg, az utólagos magyaráézat ellenére is.

"Úgy emlékszem, amikor rajtaütnek a tárgyalás előtt, akkor az őrök mindenképpen elég keményen bánnak vele."
De nem verik szét a fejét. Az később van, és egy másik pontnál. Vagyis ennek a fejezetnek a szövege csak akkor "klappol", ha egy adott útvonalon értünk oda. Ha már egy másikon, akkor nem. Egyébként nem gondolom úgy, hogy ez olyan nagy probléma lenne, nem figyelhet oda mindenre az ember.

Kb. ennyi, de egyébként ha lehetek őszinte: jó, amikor a szerző válaszol a kritikákra (én is szoktam, illetve itt-ott magyrázkodok is, amiért kaptam is már néha ), de azért szerintem nem kell minden negatívabb észrevételt, minden hibát megmagyarázni/kimagyarázni valahogy, még az elírás-gyanús részeket is. Biztos vannak dolgok, amikkel mellélőttem vagy amik nem jogosak, de nem hiszem, hogy a kritikám kb. 90-95 százaléka ilyen lenne, mint ahogy az a válaszaidból kitűnik (mintha nem is nagyon lett volna olyan észrevétel, amit jogosnak éreztél ). Nyilván nincs hibátlan, illetve tökéletes könyv, nem baj ez, a BB-ben is voltak-vannak hibák. Azért remélem tényleg nincs harag a kritikám miatt.

Utoljára szerkesztette Zoltar (2009-11-01 08:15:05)

Aki olvasta a DV-s Viharfaló titkát, írjon róla néhány sort mailben vagy itt akár (Majmi, Szlobo?) Kösz.

Nincs folytatás.
Amik Cherubionban játszódnak még: Féregfutam, Cherubion hőse, talán még a Démon szeme, de a félistenekhez nem nagyon köthetőek.

Kössz.
A Démon Szeme se mai darab...
A NAGY FÉREGFUTAMOT MÁR TÖBBSZÖR kiolvastam, az Árnyékvilággal együtt...
Elején volt...
A legelső HK: A Káosz Létsíkja Garry Hamilton Zubály Sándorral... 1995 Decembere...
*****
A Cherubionos 3 félisten hasonló a Steve Jackson-Ian Livingstone Démoni Hármasára: ugye Allansián járunk, annak is Tűzhegy; Dree; Sziklaszirt-Magaslatok Világában, ezeknek sorrendjében a 3-as: ZAGOR; ZHARRADAN MARR; RETTEGETT BALTHUS!
És ez már KJK és KJV Téma: így plusszként Óvilág Kharé-vel, és KHUL Földrész" A Vértengerek-kel...
Plussz: Az Elátkozott Ház... *****
A KJK-s Tűzhegy Varázslója az 1. ( Zagor ) 1982.
A HK-s Küzdelem az Éj Kövéért az 1. ( Sang - Choler - majd rabul esünk MELANNAK... ) 1992.

Még Írok, írok...

http://www.deltavision.hu/index.php?cmd=pd&nid=1087

Magus játékkönyv sorozat 2. része hamarosan vásárolható.

A kötetek félig-meddig függetlenek egymástól, egy kötetben egy adott karakterosztállyal lehet játszani, viszont a karakterek átvihetők az ugyanolyan karaktert használó könyvbe. Magyarul: az első kötetben (A Viharfaló titka) egy első szintű fejvadásszal lehet nyomulni és később ezt a fejvadászt - már második szintűként - használhatod majd a Kincses térképben (ami elvileg a 4. kötet lesz majd).