
|
|
|
Előkészületben a Naplovag
Raynard Tancarvil azzal a szándékkal érkezik Tigoronra, hogy barátja halotti leplét a föld alatt rejtező Sziklatemplom oltárára terítse. A szigeten azonban nem azt találja, amire számított: a külhoni országokból érkezett lovagok egymással viszálykodnak, az isteni parancsolatok betartása helyett azok megszegésében jeleskednek, s ennek okán nemhogy az ősi szentély visszafoglalása, de még a hídfő megtartása is lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Raynard vihar sodorta falevélhez hasonlatosan hányódik a hatalmasok között, míg végül beáll a zarándokok védelmezői, a Naplovagok közé, és velük együtt leereszkedik a mélybe, hogy megküzdjön a sötétség lényeivel, az Elfajzottakkal...
A Vasemberek szerzőjének regényében a Tigoron meghódításáért folyó Szent Háború történetébe nyerhet az olvasó betekintést.
Hősök, harcosok, felfedezők.
Mindannyian az ismeretlennel, a létüket s a világ sorsát fenyegető veszéllyel néztek szembe. Róluk szól ez az egyedülálló, történelmi fantasy novellákat tartalmazó kötet, melyet a címadó, Káosz világán játszódó regény, és a véreskezű karibi kalóz utáni hajszát bemutató kisregény foglal komor keretbe.
|
Új hozzászólás létrehozásáshoz be kell jelentkezni az oldalra.
| Már a borító miatt is megéri beruházni rá. :D
|
| A kép nagyon jó lett, a kötetet meg már régóta várjuk! :) Reméljük hamarosan meg is jelenik! :)
|
| Csinos darab! Bár a ló mintha kicsit bezombult volna... :)
|
| Gyönyörű kép,csak gratulálni tudok hozzá!
|
| De dúúúrva!!! Nagyon király ez a kép! Nagyon nagy gratula Szendrei mesternek.
|
| Ez a kép nagyon ott van . :))
|
|
copyright © Cherubion kft, 1991-2006. minden jog fenntartva
| |